Endi, a Hooligans lelke
Ismét elhangzik a misztikus kifejezés: rock’n’roll. Ezúttal azonban pontos definíciót kapunk Enditől, a Hooligans zenekar dobos-frontemberétől. A rock’n’roll tiltja a munkát, de a hűtlenséget nem. Követeli ugyanakkor a lázadást és a szabad életet. Kozsóval fellépni is lázadás. Nekik bejött. A Hooligans két hete telt ház előtt mutatta be legújabb, Szenzáció című nagylemezét.
"Térden jársz, hogy legyen híred, meztelenül jársz, hogy legyen különc ízed, kétnaponta egy színes címlap, mindig ott vagy, ha nem is hívnak...."
- Ez a Szenzáció című dalunk első négy sora, örülök, hogy szóba hoztad.
Fontos volt dalt írni a hullócsillagokról?
- Persze, hogy fontos volt. Amikor Charles Bronson, a világ filmművészetének egyik legnagyobb alakja meghalt, még csak címlapra sem kerülhetett, mert ott volt épp valamelyik aktuális sztárocska pucéran.
Ezek szerint nem vagy rajongója a valóságshow-knak...
- Egyáltalán nem. Ha most kezdeném a zenész pályát, és látnám, hogy a valóságshow-k szereplőiből lesznek az istenek, akkor nagyon megijednék. Úgy érezném, teljesen fölöslegesen képzem magam, hogy jó zenész legyek, mert annak már nincs értéke ezek mellett.
Miért gondolod, hogy az igényes és a gagyi nem fér meg egy piacon?
- Valójában megfér, csak az arányokkal van a gond. Egy időben tele volt a könnyűzenei szakma puhapöcsű táncos gyerekekből összeválogatott csapatokkal. De szerencsére ők 2-3 év alatt végleg kihullanak a sorból, hiszen nulla, amit nyújtanak. Persze igaz, hogy alacsony színvonalú zenére is van igény. Viszont irritál, hogy mi hét éves korunk óta együtt zenélünk, ők meg minden előképzettség nélkül egyszer csak rajongott zenészek lesznek.
Ők, a haknikirályok, hogyan reagáltak a dalra?
- Mivel a dalban nem nevezünk meg senkit, a saját intelligenciájukon múlik, rájönnek-e arra, róluk szól a történet. Vagy nem jöttek rá, vagy meghúzták magukat. Senki nem kritizált a dalt. A kiadó félt egy kicsit, de meggyőztük.
A Szenzáció cím a média közreműködését is sugallja. A sajtót is támadjátok?
- Nem támadjuk, de nyilvánvaló, hogy a sajtó a sztárcsinálás fontos eszköze. Néha azon gondolkozom, vajon arról írnak-e, amire az embereknek igényük van, vagy amiatt lesz igényük a gagyira, mert csak ezzel tömik őket? De nekem egy szavam sem lehet, mert a Hooligans körül is nagy a hírverés.
Ez nem mindig volt így. Jól számolom, hogy huszonöt éve játszotok együtt?
- Huszonhét. A szerencsi óvodában ismertem meg a fiúkat, azóta együtt vagyunk. A vidéki emberek másképp értelmezik a barátságot.
Hogyan?
- Komolyabban. Nálunk vérszerződés van.
Amikor nem megy a szekér, akkor is?
Akkor még inkább összetartunk. Ami a zenekar történetét illeti, mélyrepülésben több részünk volt már. Még alig töltöttük be a tizennyolcadik évünket, amikor valaki, akit nem nevezek meg, felhozott minket Budapestre, és a segítségével a Dance formáció felkarolt. Egy darabig jól ment a szekér, de aztán elbaltázták.
Ha a szabadságodat elérted és megtartottad, mi ellen van értelme lázadni?
- Az ellen az ostoba értékrend ellen, amely normákat erőltet az emberekre. Nem anarchia, amiben hiszek, hanem öntörvény.
Egy interjúdban azt mondtad, lázadás az is, ha Kozsóval együtt léptek fel egy roadshown...
- Úgy értem, abban a zenei közegben, amelyikben Kozsó mozog és amelyik a road showkat jellemzi, igenis lázadás egyedüli rock-zenekarként kivarrva és félmeztelenül színpadra lépni. Másrészről pedig egy kis klubban ötven fős közönségnek nem tudunk annyi újat átadni, mint 2000 olyan embernek, akik nem csupán a mi zenénk miatt jöttek, akik belecsöppentek a koncertünkbe.
Úgy gondolod, ennyi ember nem jelenne meg a saját koncerteteken?
- Azt hittem, de tévedtem. Most volt teltházas lemezbemutató koncertünk a Petőfi Csarnokban. Ettől a helytől mindenki fél, hogy nem tudja majd megtölteni, meg ha megtölti, nem tudja lekötni a közönséget. Ettől mi is nagyon féltünk, főleg, hogy megszüntettük a Hooligans-showt, és maradtunk a szimpla koncertnél.
Miért szüntettétek meg a show-t?
- Mert nem tudtunk újat kitalálni, akkor meg minek erőltessük, vagy ismételjük magunkat? Sosem kerülhetnek olyan helyzetbe a rajongók, hogy unatkozzanak, ha zenélünk nekik.
Ezt hogy érted?
- Az a figura nem törődött velünk többet, magunkra hagyott. Egy hosszabb szünet után 1997-ben Hooligans-re változtattuk a nevünket, és újra kezdtük.
Közben dolgoztatok és éltétek a huszonévesek életét?
- Inkább az utóbbi. Arra ügyeltünk, hogy dolgozni sose kelljen. Komolyan mondom, ha nem lennének nők, nem is tudom, mi lett volna velem. Nálunk laktam, etettek, a többit nem is említem, mert túl vulgáris.
Megháláltad?
- Nem úgy, ahogy ezt a szót általában értelmezik. A legutóbbi barátnőm most költözött el tőlem. Négy év után. Nem sokan bírják ezt az életformát. Nem nősülök, mert a házasság intézményét elhibázottnak tartom: két ember összeköti az életét, és aztán bezárják, tönkreteszik egymást. Ne értsd félre, hiszek a szerelemben, de a papírokban nem. Így vagyok boldog. Hiszek abban, hogy engem így szeret Isten.
Ezt az üzenetet közvetíted a rajongóid felé a dalokban?
- Nem gondolom, hogy befolyásolnom kellene bárkit is, vagy tanácsokat osztogatnom, ki, hogyan éljen. Nemrég volt a 15 éves érettségi találkozóm. Megdöbbentem. A régi bulizós srácokból megöregedett, örömtelen emberek lettek. Csak mert családjuk van. Sajnálom, hogy elrontották. A zenekar és én viszont mindig rock’n’roll arcok maradunk. Ezek az esetek pedig meggyőznek arról, jó úton járunk.
A nősülésfóbián kívül mit jelent számodra a rock’n’roll?
- Semmiképp nem egy táncstílust. A szabad életet jelenti. A lázadást és például azt, hogy még egy barátnőmhöz sem voltam hűséges. Semmiben nem tartóztatom meg magam. Volt belőle épp elég bajom, de legalább nem öregedtem meg harmincon túl, mint az osztálytársaim. Pedig azt mondják, az alkohol is öregít. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
